Búcsúszó

11.BUCSUSZO 

Váratlan emlékképek, távoli, régi múlt 
régi történet már nem mozdul, vízbe fúlt 
Szeretnék hinni még, bár ez most nehéz lesz 
Eltenném emlékbe, de te már nem segítesz 

Szeretném azt mondani, "örülök, ennyi volt" 
S lazán elfeküdni, mint papíron a tintafolt 
De az érzés tovább mérgez, fájdalmas, nehéz így 
távolból többé senki sem hív 

Vége van hát, többé nincs visszaút 
jövõ a fontos, nem a múlt 
Szállok a széllel, porszemként 
Egyszer talán visszatérek még 

Tudom, elfelejtetted, milyen is volt az ég 
Amikor együtt mentünk, s vártuk az éj szelét 
Számomra talán sok is, számodra kevés volt 
Bárcsak újra élném azt az õsi kort 

Végtelen hosszú ösvény, azt hittem, azon jársz 
De soha nem érted el, a fényes, nagy tisztást 
Pedig én ott vártam rád, s figyeltem szüntelen 
Nem tudtam akkor sem, mi az a félelem 

Vége van hát, többé nincs visszaút 
jövõ a fontos, nem a múlt 
Szállok a széllel, porszemként 
Egyszer talán visszatérek még 
Itthagyok mindent, elmegyek én 
Nincs többé bûn és nincs erény 
Vége a dalnak, vén utazó 
Ez lett hát a búcsúszó 

Nem vágytam semmi többre, nem kértem semmi mást 
Csak bûnös sorsainkra egy új feloldozást 
Így lett a végtelen büszkeségbõl szerénység 
Vártam egy semmiségre, de nem jött a segítség 

Remélem azért egyszer meglátogatsz engem 
S meghallgatod mindazt, mit ez idõ alatt tettem 
Döntsük le együtt az elmúlt idõ falait 
Mert én még itt vagyok, még ha te nem is vagy itt 

Vége van hát, többé nincs visszaút 
jövõ a fontos, nem a múlt 
Szállok a széllel, porszemként 
Egyszer talán visszatérek még 
Itthagyok mindent, elmegyek én 
Nincs többé bûn és nincs erény 
Vége a dalnak, vén utazó 
Ez lett hát a búcsúszó