Reneszánsz

2. RENESZÁNSZ

Elmúlt már rég a nyár,
Elmúltak szép érzéseim,
Nincsen több büszkeség
Nincsen többé már szerelem.

Ne bánts, ne kínozz, ne kérdezz,
Értsd meg végre szenvedek.
Ne ûzz, ne üldözz, ne érezz,
Szeretni, mondd, így hogy lehet?
Ne kérj, ne vádolj, ne vétkezz,
Kínzó, õrült fájdalom.
Bármit és bárkivel tettem,
Szemlesütve vállalom.

Szedj hát szét
S én összeraklak majd
Élnék még
De szívem tiltja

Ó, meddig áltatsz még
Vess véget, nem kell ez így már
Ó, ne csókolj már
Míg ennyi mérget köp e száj
Kínozz tovább,
Ez kell, igen, gyötörj hát még
Ó, de megbuktál
Mutasd máshol e szemfényvesztést

Vérzõ seb mar a lelkem mélyén
Megvágva, a semmi szélén
Hõsként élni a szív fájdalmát
Megölhetsz, de csak lesz még reneszánsz...

Ne árts, ne gyilkolj, ne nézz mert
Én ezt többé nem bírom
Ne adj, ne számolj, ne írj hisz
Ez nem más, csak ártalom
Ne áldozz, értsd meg itt vége
Szállnék angyalszárnyakon
De hogyha ez a jó szándék
Nem lesz még egy alkalom

Elvesztett órák, (percek) és napok,
Veled voltam, most hol vagyok?
Elvesztett évek, (hosszú) századok,
(Végtelen) magány, elszálló pillanatok.

Szeretném látni még
Mint feletted a kör bezárul
Szenvednék is talán
S kacagnék, ó, álnokul

Vérzõ seb mar a lelkem mélyén
Megvágva, a semmi szélén
Hõsként élni a szív fájdalmát
Megölhetsz, de csak lesz még reneszánsz...